Az év első horgászata.
Nagy nehezen, de sikerült végre eljutni idén először a vízpartra. Sajnos nem sok idő, csupán egy délután és egy éjszakára állt a rendelkezésemre, de mivel már nagyon ki voltam éhezve, ennek a rövid időnek is örültem.
Bojlizás törpeharcsás vízen.
Bojlizás törpeharcsás vízen.
Lehetséges!
Sok helyen olvasni, hogy mi a legjobb megoldás a törpék ellen. Sózzuk a bojlit, áztassuk savanyú kukorica levébe, bors, fokhagyma stb… Rengeteget horgászom törpés vízen, ezért volt időm kipróbálni minden módszert amiről hallottam, de egyikkel sem jártam igazán sikerrel. Nálam a zsugorcsöves megoldás jött be a legjobban, de az sem az első pillanatoktól. Volt időm egy igazi ősz végi horgászathoz egy törpéktől nyüzsgő vízen, amelyről tudom, hogy van benne néhány szép ponty (Nagyfoki-holtág) . Az első 3,5 napban nem sikerült a kapás, hiába zsugorcsöveztem a csalit. A frissítésnél jött a meglepetés, hogy 20-25 centis törpék felakasztották magukat, de a jelző meg sem csippant. Utolsó napomon reggel is ez várt, és már kezdtem feladni. Végül gondoltam, még egy dolgot megpróbálok újítani, mert akkor sem fogok tigrissel, vagy kukoricával csalizni. A horgászatom fő kihívásának tekintettem, hogy bojlival fogjak nagyhalat. Nem gondoltam volna, hogy ekkora jelentőséggel bír, ha kikönnyítem a bojlit az alábbi módon. Nem készítettem képet minden pillanatról, de úgy gondolom így is érthető.